Akkor bele is vágnék a közepébe. Vagyis inkább az elejébe.
Elkezdődött szeptember 13-án az iskola. Új ország, új iskola, új osztály. Röviden egy esély az új életre. Nem volt kifejezetten problémám az előző életemmel, de vannak olyan dolgok a múltamban, amiket azért elfelejtenék. Magammal sosem voltam megelégedve teljesen, sőt. Hiszen mindig adott rá valaki vagy valami okot, hogy ne érezzem magamnak szépnek legalább egy napig. Rengeteg dologról nem beszéltem senkinek. Inkább magamban rágódtam rajta, és próbáltam én változni és változtatni. Állandóan a társadalmi normáknak akartam megfelelni, de legalább azoknak, akik nem kedveltek, és ezt ki is nyilvánították nem egyszer, nem kétszer. Nem megyek bele ebbe jobban, mert csak magamnak teszek rosszat, hiszen ezek mára már megbocsátott sérelmek. Persze fáj még legbelül. Kinek nem fáj, amikor az alakjával figurázzák ki. Nálam nem a klasszikus eset volt, mikor amiatt szekálnak, mert van rajtad egy kis felesleg. Nagyon sokáig pici és sovány voltam, ezért hívtak "Csonti"-nak. Mindezt úgy 12 évesen kaptam az élettől. Ez a mai világ. Sosem fogsz megfelelni mindenkinek. Az emberek nem rosszak. Csak követnek el hibákat. De ezeket az élet mindig visszaadja nekik. Ezért a legfontosabb, hogy csak magadnak legyél elég jó. Magadnak kell tetszened. Nem kell másra hallgatni, azt veszed fel, amit szeretnél, és úgy, ahogy Te kívánod, nem a társadalom.
Elég ebből a kis kitekintőből. A jelen a fontos, nem az, ami már megtörtént, és úgysem tudsz rajta változtatni.
Tehát, az ajándék amit kaptam...
Pontosan egy hete eltipegtünk kedves szüleimmel egy EnEszKás bőrgyógyászhoz. Persze, hogyan is kezdődhetne egy várakozás a szüleimmel, mint egy mindennapi, szokásos szóváltással. Mikor az orvosnő is betette a lábát a szobába, meglepődött. Azt mondta, ilyen súlyosat még nem látott. Nagyon büszkének éreztem magam, nem, nem azért, hogy én lehetek a legsúlyosabb betege, hanem, hogy nagyon sok mindent értettem abból amit hablatyolt. Írt fel krémeket, és gyógyszereket. Pontosabban 4 kenceficét és 2 tablettát, vagy ahogy én hívom tabit. Mindegyiknek megvan mikor kell bevenni/bekenni vele magam. Ez az utolsó esélyem, hogy meggyógyítsam magam most már tényleg, végleg.
Nos, az eredményesség pedig magáért beszél. Pár napon belül szinte teljesen megszűntek a tünetek, nem is viszketek /lekopogom/, a foltok elmúltak, a sebek pedig begyógyultak. Nagyon boldog lettem, persze ezt sem mutattam ki, ahogy a többi érzésem sem. Olyannyira rendbejött, hogy tegnap ujjatlanban voltam tesin, és még csak nem is éreztem magam rosszul. Boldogan ugráltam a szteppadra, szégyenérzet nélkül, mint mindenki más. Ma pedig először ebben a tanévben rövidujjúban mentem suliba, kardigán nélkül. És jól éreztem magam, nagyon. Reggelente örömmel nézek tükörbe, hogy nem rosszabb, hanem egyre jobb állapotú bőrrel kelek fel. Már csak azt kívánom, hogy ez így maradjon, és csak jobb legyen. Soha ne térjen vissza és tegye tönkre az életem.
Tegnap beszélgettem az IBF-emmel, Ő is megelégelte a megfelelést másoknak. Kaptam Tőle néhány olyan üzenetet, amit le is szkrínsátoltam. Így utólag nem is tűnik olyan nagy dolognak, de rendkívül meghatott. El is kezdtek folyni a könnyeim, mert eszembe jutott a sok bámuló, csodálkozó tekintet amit egész életemben kaptam a bőröm miatt. Most, hogy végre jobban vagyok, boldog is. Boldog, hogy végre felvehetem azt a pólóm amiből kint van a nyakam, vagy látszik a kézfejem. Másoknak a párjukkal töltött percek okoznak örömöt, nekem az, ha a próbafülkében önfeledten majomkodhatok akármilyen ruhában, és nem azt kell bámulnom, hogy már megint hogy nézek ki. Ugyanis azokban a helyiségekben olyan rosszak a fények, hogy mindig sokkal csúnyábbanak látom magam, mint a kinti fényben, és megijedek, hogy tényleg eddig így jártam az utcán?!
Oh és... Az IBF-em nagyon sokat jelent nekem. Nem tudom szavakba önteni mennyire szeretem. Mindig segít, bármiről legyen szó. A random képeitől mindig elmosolyodom, akárhogy sírtam ki előtte a szemem. Rendkívül jó ember, és a legjobbat érdemli. Igyekszem Neki meghálálni azt a rengeteg mindent amit Tőle kaptam. Szeretetet, tudást, örömöt, ERŐT legfőképp. Magabiztosságot, erőt, boldogságot sugároz az egész lénye. Kívánom midenkinek, hogy találjon egy ilyen embert az életébe, mert csodálatos érzés. Hálás vagyok a Tumblr Magyarország nevű Facebook csoportnak, hogy ezáltal megismerhettem Rolit, aki mára az egyik legfontosabb személy az életemben. Remélem, találok valakit aki úgy szeret és felnéz rám, mint én Rolira. Szeretlek goals pajtim!
A másik személy akinek szeretnék köszönetet mondani, Gazdag Richárd. Július óta ismerem, csak jót tudok Róla is mondani. Hihetetlen mekkora szíve van. Bármiről tudok Vele traccsolni, telefonban, írásban egyaránt. Rendkívül erős, és ebből nekem is ad bármikor, ha szükségem van rá. Mindig számíthatok Rá, sosem hagy cserben. Talán Ő az egyetlen barátom Rolin kívül, aki nem csak szomorú fejet és egy "jaj szegény"-t válaszol, ha néha megosztom bárkivel is a problémáim. De az elsők között biztos, hogy ott lesz Ricsi. Egy nagyon különleges srác, egyéni stílussal és kifejezőmóddal. A lelkitársam, mintha már évek óta személyesen ismerném. Nagyon remélem, hogy egyszer minimum megölelhetem, és megköszönhetek Neki mindent. Azt, hogy tudom mindig van valaki (és nem akárki), akivel bármit megoszthatok. Ha ezt olvasod Ricsi, szeretlek!
És igen, most itt leállt a lemez. Kifogytam, nem tudom mit írjak. Majd ha eszembe jut még valami leírom. Igazi író volnék, nemde?!
Még mindig remélem, hogy ezeket olvasva, végre elkezdted magadat értékelni, de legfőképp becsülni. Fáj olvasni/hallani, mikor tökéletes bőrű, alakú, szép, egészséges lányok, esetleg fiúk, sajnáltatják magukat, hogy így úgy utálják a testük. Persze mindenkinek nehéz elfogadni önmagát, akármilyen is, de abba bele sem gondolnak, hogy vannak sokkal rosszabb helyzetben is emberek. Vakok, hallássérültek, némák, végtaghiányosok, rákosak, és még sorolhatnám. Igen, ezekhez képest az én 'betegségem' is semmi, én is ezzel nyugtatom magam. De ezzel is nehéz, sőt. Elég a fecsegésből, bis bald mókuskáim.
Puszy, Pet
Ricsitől random üzenet
Rolykah írta ezeket, és az utolsót is
Ezt elküldtem magamnak, és írtam, hogy akármikor Neki van rossz kedve, továbbítom, és csak annyit írok még hozzá, hogy hallgasson magára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése